Magyar AC Milan Fan
Magyar AC Milan Fan
Főmenü
 
FAN ZONE!!
 
AC Milan
 
A keret
 
Meccsek
 
Linkek
 
MILAN RETRO
 
MÉDIA
 
BEK-Bl döntők
 
Interjúk
 
2007-08
 
San Siro
San Siro - a szentély


Kezdetben vala...Kezdetben így nézett ki a világ ma egyik legszebb - és nekünk legkedvesebb - stadionja, a San Siro. 1926. szeptember 19-én adták át Piero Pirelli ajándékát az AC MILAN számára. Az építkezés mindössze 13 hónapig tartott és mai áron 2 millió dollárba, azaz fél milliárd forintba került. A négy tribünön együttesen 10.000 néző szoríthatott kedvenc csapatáért.


A régi szép idok1939-ben a lelátókat átalakították, hogy teljesen körülöleljék a játékteret, így a befogadóképesség is megnőtt 55.000-re. Az építkezések majdani 150 ezres kapacitást vetítettek előre, de 1952 márciusában Milánó önkormányzata úgy döntött, hogy 100.000 embernél többet nem engedhetnek be a stadionba.


És a mai arcA végső formáját 1989-ben kapta a létesítmény, amikor az 1990-es olaszországi világbajnokságra építették újjá. Megépült a harmadik szint is (gyakorlatilag a második emelet meghosszabbítása), amit az oly' jellegzetesen barázdált oszlopok (11 db.) támasztanak alá. A négy saroktorony a többihez hasonlóan lifteket és egyéb létesítményeket is tartalmaz, de ezek tartják a masszív tetőt is.


Egy csodálatos látképA szintén 1989-ben épült üvegszálas tetőszerkezet befedi a a teljes nézőteret, így a nézők az időjárástól függetlenül élvezhetik a Milan játékát.








Még üres a stadionA San Siro a futball tökéletes szentélye. A kétemeletes építményt a nézők közlekedését segítő folyosórendszer teljesen behálózza. A játéktér mérete 105x68 méter, míg a stadion egyszerre 85.433 ember befogadására alkalmas. Természetesen csak ülőhelyek vannak, ahogyan ez el is várható.



Válogatott meccset rendeznekA milánói aréna 1990-ben vette fel az egykori Inter-legenda, Giuseppe Meazza nevét, aki a Milanban is játszott ugyan, de azért a Milan drukkerek mégiscsak szívesebben hívják San Sironak a stadiont.







És amikor elszabadul a pokol... A vörös ördögök fanatikus szurkolói sokszor görögtüzekkel borítják lángba a stadiont, az elmaradhatatlan vörös-fekete zászlók és transzparensek pedig valóban a pokol hangulatát idézik. Bizony a Milan hívei nem udvarias vendéglátók: nyolcvanezren egyszerre ordítanak hazai gólnál, nyolcvanezren éneklik a Milant istenítő nótáikat és nyolcvanezren az ellenfelet sem kímélik. Soha!

 

 

 

 


Ha a cím nem mond semmit...A stadion megközelítése a dómtól a 24-es villamossal lehetséges, pont a San Siro előtt van a végállomása. A másik lehetőség metróval (piros, 1-es vonal) a Piazza Lottoig menni, onnan pedig indul külön busz a stadionhoz, de gyalog sincs messze. Autóval a térképen jelölt ponton kell a körgyűrűről letérni. A stadion címe:

Comunale "Giuseppe Meazza"
San Siro - Milano
Via Piccolomini 5
I-20151 Milano
Italia
Tel. 0039 02 45 41 23

Via Turati 3 - a Milannal kapcsolatos adminisztrációkat végzik ittJegyvétel: jegyeket a stadion előtt levő bódékban átusítanak a mérkőzések előtt, ha elővételben nem kelt volna el az összes. Jegyeket elővételben a Corso San Gottardo 2 szám alatt a Milan Point-ban árulnak. A képen pedig a Milan főhadiszállása látható:

AC Milan
Via Turati 3
I-20121 Milano - Italia
Tel: 0039 02 62281
Fax: 0039 02 6598876
Email: forzamilan@acme.it
sermilan@athena2000.it

 
Eligazító


 
TOP SZTORI
Kaká Madridba, Ronaldinho Milanóba igazolna!

Kaká elöször beszélt öszintén jövöjéről és elárulta, hogy szívesen játszana a Királyi Gárda mezében!

Tovább >>

 
Meccscenter
Követlező:
Atalanta - Milan
2007-11-11
Seria A
Atalanta
 
Előző:
Shakhtar 0-3 Milan
G:Kaká,Inzaghi2
Bl csoportkör
UKR-Doneck
 
Counter
Indulás: 2007-10-22
 
NSO-Milan

BAJNOKOK LIGÁJA

D csoport

 
Netes Meccsnézés
 
REKORDOK

Legtöbb bajnoki meccs
Gianni Rivera - 501

Legtöbb bajnoki gól
Gunnar Nordahl - 210

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Kaká vagy Ronaldinho?

Kaká
Ronaldinho
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
CHAT
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre